2017. július 24., hétfő

A Tankok tankja. – A T-55 harckocsi legendája I/3.rész

Minden idők legnagyobb hatású harckocsija kétségtelenül a T-54/55 széria, nem csak a legyártott mennyiség, a számtalan alkalmazó hadsereg, vagy azon háborúk hosszú sora miatt, amelyben használták. Nincs még egy jármű amely annyi országban ilyen sokig jelentette volna a haderő gerincét, amelyhez ennyi ikonikus fotó, videó és esemény kötődne. E sorozatban 3 részben mindent megtudhatsz amit akartál, és azt is amit nem akartál tudni róla.

1. rész: A T-55 születése és tündöklése

1.03 javított verzió (2017.09.06.)

Ikonikus harckocsi, amely a XX. század jelképe lehet www.tanks-encyclopedia.com

A T–54 a Szovjetunióban 1945 végére kifejlesztett közepes harckocsi. Sorozatgyártása 1947-től 1948-ig megszakításokkal kis számban folyt, majd 1948-tól 1982-ig tömegtermelésben készült a típus. Számos, a Szovjetunióval szövetséges és harmadik világbeli országba exportálták, így a hidegháború idejének legtöbb regionális konfliktusában alkalmazták és máig állandó szereplője a harcoknak hiszen több, mint 50 országban tartják hadrendben a harckocsit és változatait. A T-55AM változat pedig máig korszerűnek tekinthető.

Története

Fejlesztés (T-44-től a T-55ig)

A T-34 harckocsi tapasztalatai alapján a szovjet hadvezetés olyan harckocsit igényelt amely, a T-34 előnyeit (kis méret, nagy mobilitás) megtartva kiküszöböli annak hiányosságait (kedvezőtlen belső elrendezés, 1943 után már gyenének minősülő páncélvédettség) egyesíti az akkori páncélvadászok (SZU-100) tűzerejével. A T-34M fejlesztési tervezet eredményeit és a zsákmányolt Párduc harckocsik tesztjeit felhasznlva készült el a T-44 jelű harckocsi 1944 tavaszára. Ez a harcjármű teljesen új dizájn volt, számos technikai megoldása különbözött a korábbi szovjet harckocsiktól. A német harckocsikhoz hasonlóan torziós kurgózást kapott, elhagyták a rádiós-lövész posztját és 90 fokkal elforítva került a járműbe a motor, új fajta hűtést és váltóművet kapott. Már csak a háború végére készült el a T-44A változat és kis számban (600 db lett átadva a háború alatt) került gyártásra. Bár a páncélzatot (120mm) és a tűzerőt is sikerült fokozni a T-34-85höz képest a jármű rengeteg megbízhatósági problémával küzdött az akkori szovjetúnióban újdonságnak számító megoldásai miatt és ezért nem vetették be küzdelmekbe.

T-44: a torony a T-34-85-t, a teknő már a T-54est idézi http://www.tanks-encyclopedia.com

A T-44 további fejlesztései helyett jelentősen áttervezett új harckocsit készített a Marorzov Tervezőiroda. Az új két prototípus (immáron T-54) 10 cm-el szélesebb és 40 cm-el hosszabb lett, hogy nagyobb toronygyűrűvel készülhessen, ezzel jelentősen nőtt a küzdőtér hasznos mérete, továbbá így beépíthető lett az új D-10T 100mm-es löveg, mely a BR-412 lőszerrel messze jobb páncéltörő mutatókkal rendelkezett, mint a kortárs nyugati járművek.


T-54 fejlődése a T-34-85-t "utánzó" toronytól a végleges formavilágig http://www.tanks-encyclopedia.com

T-54-1 szériapéldány már vastagabb páncélzattal készült (80 mm oldalt, 30 mm fellül és 20 mm a teknő alján), a torny még leginkább a késői T-34-85-ösök tornyára hasonlító meredek oldaldalú öntött kivitel volt, nagyméretű íves lövegpajzzsal. Mivel a számtalan megbízhatósági, gyártástechnikai és minőségi probléma merült fel a járművel megállították a gyártást.
Közel 1500 db módosítást kellett végrehajtani a járművön mire elkészült a T-54-2 (Objekt 137R). Az új változattal indult újra 1949 közepén a gyártás amely már az IS-3 tornya alapján készült új, félgömbszerű, de még a T-34-hez hasonlóan hátrafelé túlnyúló konstrukció volt 200mm-re növelt maximális páncélvastagsággal. Eltávolították a láncalpak felett elhelyezett mereven előretüzelő géppuskákat azok teljes hatástalansága miatt, emelett új váltót és szélesebb (580mm) lánctalpat kapott a jármű a tömegnövekedésének ellensúlyozására. Eddig alíg több, mint 1500 db T-54 készült (a gyártási pauzákban újra T-34 harckocsik készültek, ezek adták a termelés 88%-át 1945 és 1950 között!).
1951 végén a tapasztalatok alapján további módosítások történtek, az immár 36 tonnás T-54-3 (Objekt 137S) TSh-2-22 cézótávcsövet kapott, füstképző (a kipufogóba fecskendezett gázolaj fekete füstje az ellenség felderítését zavarja, de drasztikusan fogyasztja az üzemanyagot) rendszert, valamint a torony elnyerte közel végleges félgömb alakú formáját és a 203mm-es maximális vastagságot. Ez volt az első igazán nagyszámban gyártott változat.
A T-54/55 páncélzatának alakulása. A teknő páncélja vékonyodott, a torony vastagodott. Látható, hogy milyen előnyei vannak a tojás alakú toronynak. (A bal felső szám hibás, az T-54-1) kotsch88.de

A tervezőirodában (többszöri személyi cserék után) Leonyid N. Kartszev lett a vezető 1953-tól, aki jelentős változásokat eszközölt a terveken korábbi projektjeit felhasználva. Az elkészült T-54A (Objekt 137G) immáron végleges "T-55 formájú" toronyában helyet kapott a STP-1 "Gorizont" giroszkópikus stabilizátorral ellátott D-10TG ágyú (tévesen általában a D-10T megjelölést hasznáklja a szakirodalom zöme erre a lövegre is) a csövön füstkifújóval*.
*: (Fume extractor / Эжектор ствола: a hazai szakirodalomban az eszközt füst- vagy gázelszívónak nevezik, a T-54 eszköze azonban sokkal inkább a előrefele kifúvatta a gázokat a csőből, mintsem elszívta azokat a lövegből ezért "önkényesen" e blogbejegyzésben így hívom).

Célzótávcső: a jobb alsó skála egy M48 Patton harckocsi függvényében tette lehetővé a távmérést (amelyik jelzés és az alsó vonal közé befért a patton, olyan messze van. Ez a módszer nagyon pontatlan mérést tesz lehetővé és más harckocsik [Leopard, Centurion] esetében használhatatlan, míg az M60 sztereó távmérője 10m pontosságú volt!) http://www.kotsch88.de


A jármű emellett infravörös éjszakai optikákat, újratervezett üzemanyagrendszert, vízalatti átkelést biztosító sznorkelt (légcső) és a parancsnoki változat új navigációs berendezést kapott. Ezzel a változattal indult meg az igazi tömegtermelés, melybe immáron a Lengyel és Csehszlovák ipar is bekapcsolódott. A T-54B (Objekt 137G2) volt az alapváltozat utolsó jelentős fejlesztése, 1955 és 1957 között gyártották. Az új D-10T2S löveg és a STP-2 "Ciklon" kétsíkú stabilizátor, a Luna infravörös rendszer és az új célzótávcső jelentősen növelte a harckocsi menetközbeni tűzpontosságát, ugyanakkor a már amúgyis zsúfolt belső térből további helyet vett el.

A tüzér műszerfala: látható a T-54/T-55re jellemző brutális zsúfoltság http://www.kotsch88.de


A T-54 számos hibájára derült fény a gyakorlatok és a budapesti harcok során. A jármű ugyanis megörökölte a T-34 számos hibás vonását: a forgó toronypadló hiánya miatt a töltő-kezelő dolga nehézkes, külön kell figyelnie, hogy ne kerüljön a löveg útjába (emiatt volt a T-34 töltő "fogyóeszköz"), miközben még a rádiót is ő kezelte. Az alkalmazott gumik (görgők, kötény, szigetelések) eleinte igencsak gyúlékonyak voltak, ezért a T-34 Shermanhoz hasonló gyúlékonysága megmaradt. A zsúfolt belső nem csak kényelmetlen volt, de komolyan lassította a legénység munkáját (tűzgyorsaság, menekülés). A változatonként eltérő, de 14Le/t körüli teljesítmény a világháborúban elég volt, de már a hatvanas években is kevésnek bizonyult.

T-55
A korai tesztek kimutatták, hogy a T-54B képes kibírni egy közeli atomrobbanást a várt 3. világháborúban, de a legénység szinte bizonyosan meghalna. Az új Objekt 155 prototípusba beépítették a harkovi KB-60 iroda által tervezett PAZ NBC védelmi rendszert, amely a szennyező részecskék bejutása ellen védett (de a gammasugárzás ellen nem!). Emellett az új jármű megkapta 38,88 literes V-12 elrendezésű V-55 dízelmotort, amellyel 581 lóerőre nőtt a teljesítmény (ezt az 1947 óta mutatkozó tömegnövekedés indokolta is) és megváltozott a motortér elrendezése a jobb szerelhetőség érdekében. Az üzemanyagrendszer kibővült, a teknő orrában a főpáncél mögött 300 literes tartályt helyeztek el, ami egyben 18 lőszer tárolója is volt (érdekesség, hogy ezt a megoldást Katszev korábban törölt Objekt 140 harckocsitervéből vették át).
A T-55 belső kialakítása otvaga2004.ru

 A belső tér ergonómiáját minimálisan sikerült javítani (forgó toronypadló, új ülések, stb.) és tűzoltó rendszer is beépítésre került. A löveg új BK5M jelű kumulatív lőszere** 380mm-es páncéltörő képességével minden akkor létező nyugati harckocsit képes volt megsemmisíteni nagy távolságból, ugyanakkor a zsúfolt torony miatt a tűzgyorsaság viszonylag alacsony volt harci szituációban. A tömegnövekedés (38 tonna) ellensúlyozására a jármű több pontján vékonyabb lett a páncélzat  a korábbi változatokhoz képest, de a frontális védelem 200mm függőleges homogén páncéllal egyenértékű maradt.
(**: érdekessége, hogy szárnystabilizált löveg, melynek pereme csapágyon forgott a huzagolt lövegben mivel a forgásstabilizált kumulatív lövedékek kevésbé hatásosak, ugyanakkor emiatt a pontossága sokkal rosszabb volt, mint a többi 100mm-es lőszernek)
A Ciklon (STP-2) lövegstabilizátor-rendszer elemei, maga a giroszkóp (kreiselblock) a lövegbölcső aljához van rögzítve. kotsch88.de

A BK5M kumulatív lövedék tette félelmetessé a hatvanas években a T-55-öst. kotsch88.de

Az 1958 közepétől sorozatgyártott T-55 lényegileg annyiban különbözött a prototípustól, hogy a légvédelmi nehézgéppuskát elhagyták. Az immáron kiforrotnak tekinthető tipus a harci szimulációkban jobbnak mutatkozott a T-10 nehézharckocsiknál is, ezért a nehéz páncélosok előállításával felhagytak és a legtöbb kapacitást a T-55 tömeggyártására koncentrálták. Innentől tehát a T-55 már nem mint közepes, hanem általános (fő) harckocsiként (MBT) szerepel, mivel a könnyű és nehéz harckocsik, valamint az önjáró lövegek egy részének számos feladatát is átveszi.
A jármű számos egyébb kisérleti megoldás alapjául is szolgált ezért lángszórós (a későbbi TO-55), páncéltörőrakétás, 122mm-es löveggel felszerelt páncélvadász (SZU-122-54) gázturbina-hajtású és egyébb speciális egységek is készültek bázisán, azonban csak egy részük került tényleges sorozatgyártásba. Bővebben a következő részben.
1961-től tovább módosult a jármű, a T-55A immáron speciális plasztik bevonatot kapott (polietilén illetve poliuretán) a sugárzás elleni jobb védelem érdekében, valamint a PAZ kibővűlt az FVU kémiai szűrővel. Az SGMT géppuskát a korszerűbb PKT váltotta, és az ésszerűbb belső elrendezés révén további 6 lőszer (összesen 51) fért el a járműben. Később visszakerült a toronyra a 12,7mm-es légévelmi nehézgéppuska mivel égetőnek bizonyult hiánya.

Az új üzemanyagrendszer, látható a vezető mellett kialakított üzemanyagtartály, ami egyben lőszertároló is. kotsch88.de

Előnyök és hátrányok

+  100mm-es ágyúja (különösen a BK5M lőszerrel) képes volt megsemmisíteni nagy távolságból a potenciális ellenfeleket. Az új jármű hatására születtek a kor mozgékony, vékony páncélú nyugati harckocsiai (Leopard 1 és AMX-30), mivel akkor nem volt reális megoldás a BK5M lőszer elleni védelemre. Tulajdonképpen az első ettől védett harckocsi a Merkava 1 lesz majd. 
+ Alacsony kivitele és ballisztikailag előnyös toronyformája miatt nehezen eltalálható célpont volt a kor harckocsiaihoz (M48) mérten, továbbá a jármű tömege viszonylag kicsi maradt. A tojáshoz hasonló forma miatt a toronyra merőlegesen a lövedék csak sugárirányban érkezhetett, minden ettől eltérő találat esetén a lövedék ballisztikailag kedvezőtlen módon találkozott a páncéllal.
+ Kivitele egyszerű, robosztus és igénytelen, ezért kevésbé képzett sorkatonai személyzet is képes volt használni.
+ A jármű jelentős fejlesztési tartalékai miatt máig készülnek olyan változatok bázisán, melyek új APFSDS lőszerekkel és kompozit páncélokkal eséllyel vehetik fel a harcot sokkal modernebb MBT-k ellen is.
- Kis magassága miatt azonban korlázotott volt a löveg negatív célzási szögtartománya ezért kevésbé volt képes fedezékek mögül tüzelni, különösen dombos területen (különösen a változatos domborzatú tájon zajló Arab-Izraeli és Afgán-Szovjet háborúkban ez végzetes hiányosság volt).
- Öntött tornya papíron jelentős védelmet biztosít, azonban az öntvény páncélok némileg kevésbé védenek (90-95%), mint a hengerelt lemezpáncélok azonos vastagság mellett. A torony jellegéből adódóan a HESH (nagy robbanóerejű rogyókúpos, avagy a korai terminológiában páncélrepesztő) lőszerekkel szemben igen érzékeny, ezért a 90mm-es lövegekkel felszerelt könnyű páncélautók is kilőhették az amúgy meglehetősen vasag páncélzatú harckocsit. Érdekesség, hogy a HESH lőszerek hatására zsákmányolt számos működőképes harckocsit Izrael az 1973-as háborúban mivel e fegyver rendszerint csak harcképtelenné tette a személyzetet, de nem semmisítette meg a járművet.
- Zsúfolt belső tere a T-34-hez hasonlóan csapnivaló ergonómiájú (a T-54 még forgó toronypadlóval sem rendelkezett), ez csökkenti a legénység harckészségét, menekülési lehetőségeit. A zsúfolt belső tér miatt alacsony a tűzgyorsaság, találat esetén szinte garantált a jármű azonnali felrobbanása és/vagy kiégése (hasonlóan a Sherman-hoz). Emellett legénységét csak az alacsonyabb katonákból lehet kiválogatni a kis beltő tér miatt.
- A jármű bár robosztus és egyszerű kivitele ellenére karbantarhatósága (hasonlóan a T-72 is) nehéz, idő- és munkaerőigényes a zsúfolt belső elrendezés és motortér miatt. Gyártási minősége ingadozó.

A kis méret ára a zsúfoltság kotsch88.de

Gyártás

A Szovjetunió 35000 darab T-54 és 27000 db T-55 harckocsit gyártott 1981-ig, emellett Lengyelországban a Bumar-Łabędy gépgyárnál 3000 db T-54 és 7000 db T-55 készült, nagy részüket exportálták. Csehszlovákiában 2700 T-54 és 8300 készült 1983-ig a túrócszentmártoni ZŤS Martin vállalatnál, nagy részüket exportálták.
A különböző üzemek járművei azonban rendkívül eltérő minőségűek voltak, különösen a szibériai üzemekben készült és a korai csehszlovák harckocsik bizonyultak gyenge kivitelűnek. Ez nem csak a műszaki megbízhatóságot érintette, de a nem megfelelően betartott acélgyártási előírások miatt ezen járművek páncélzata is lényegesen gyengébb. A 203mm-es frontális védelem a valóságban 180 és 200 között ingadozott függőleges RHA ekvivalenciára átszámolva (becslés!).

T-55 https://makettek.hu

Kína nagy mennyiségben gyártotta a jármű klónjait és további változatokat fejlesztett ki bázisán (Type 59, Type 62, Type 69, Type 73, Type 79), kisebb mennyiségben Szudán (Digna) és Jugoszlávia (T-55AI) állította elő. Ugyanakkor a Román TR-77 és TR-85 bár nagyban hasonlít a T-55-re valójában külön fejlesztés eredménye és nyugati (Francia) elemeket is felhasznál.

Lángoló T-55, 1970 óta gyakori látvány a háborúkban inetres.com

T-54/T-55 tévhitek:
  • T-54 nem azért 54 mert 54 tonna a tömege, vagy, mert 1954-ben rendszeresítették. A legtöbb orosz harckocsi a prototipus kódszáma után kapta jelzését (objekt 155 = T-55, objekt 172 = T-72).
  • A T-55 valójában igen „lassú” alulmotorizált harckocsi, ezért mérete ellenére egyáltalán nem mozgékony (pont a méretű motortér miatt lehetett minimális a geometriai mérete).
  • A T-55 nem közepes harckocsi, hanem általános (fő) harckocsi, azaz MBT, akárcsak a Leopard vagy a mai M1A2. (A T-54 még közepes harckocsiként került hadrendbe!)
  • A T-54 korai változatai igencsak gyúlékonyak voltak (akárcsak a Sherman) és a rogyókúpos lőszerek hatására az öntött torony belsejéről leszakadó darabkák fernyálsalták a személyzetet, ezért hiába volt papíron a legvédettebb tank, a gyakorlatban nem tudta kiaknázni.
  • A T-54 nem volt az „ötvenes évek fő szovjet tankja”, mert a gyártása csak lassan futott fel. 1956-ban a szovjet haderő gerincét a T-34-85 adta még mindig.
  • A késői, (különösen az AMV) T-55ösök elérték a T-72 harcértékét ezért teljesen indokolatlan volt az a leszerelési mánia, ami a Kelet-Közép-európai államokat jellemezte a rendszerváltások időszakában.
  • A T-55 máig korszerű harcjármű lehet megfelelő felújításokkal (T-55M5).
  • A T-55 szinte mindenháborúban a vesztes oldalon szerepelt, ennek az oka azonban az hogy a sorkatonákkal feltöltött páncélos ezredek hatékonysága sokkal kisebb, mint a hivatásosokkal felszereltnek (a sorkatonaság hadászati szempontból sikertelen tévútnak bizonyult minden 1945 utáni háborúban).
  • A T-55 alváltozatai összesen 51 országban vannak hadrendben, azonban harckocsiként Oroszország ma már nem alkalmaza (legtöbbjük a Csitaihoz hasonló tanktemetőben várja a beolvasztást vagy műszaki járművekben használják fel alvázukat).


T-54 Parancsnoki kupola metszete. A kupola körbe forgott ígya főperiszkóp 360°-os látómezővel rendelkezett, ez hatalmas fejlődés a T-34-76-hoz képest!. kotsch88.de

Harci alkalmazása

A T-54 harckocsi létezését, majd pontos számát hosszú ideig titokban tartotta a Szovjetunió, különösen a kritikus korai években amikor akadozott a gyártás. A hosszú, majdnem 10 évig tartó fejlesztés után érte el kiforrott formáját a T-55A képében. Első nyilvános bevetésük (T-54 és T-54A) az 1956-os forradalomban történt, ahol a jármű számos gyengesége kiderült. A jármű jelentőségét mutatja, hogy az ötvenes és hatvanas években a VSZ meghatározó járműve volt, a szovjet harckocsi állomány 85%-át ez a típus adta a hetvenes évek közepén is. Továbbá a harmadik világbeli államok jelentős részének ez volt a fő harckocsija még a nyolcvanas években is, mely szerepet a T-72 csak részben tudott átvenni.
T-54 Budapesten. wotinfo.hu
És Prágában  scrolldrop.com

Bár a jármű „papírforma” szerint kora legjobb harckocsija volt, az alacsony fokú tűzbiztonság (Molotov-koktékok), a rossz kilátási lehetőségek és a zsúfolt belső tér (a személyzet csak rövid ideig harcban tartható), és később a könnyen túlmelegedő giroszkóp csökkentette harcértékét. Ekkor került egy jármű a menekülő magyar szabadságharcosok jóvoltából a brit nagykövetség területére. A jármű vizsgálata sokkolta a nyugati államokat, mivel az akkori meglévő harckocsik jelentős része (M48, Centruion) alkalmatlan volt a T-54 elleni eredményes harcra. A sokk hatására szültett meg a 105mm-es L7 löveg (valamint kortársai) és az azt alkalmazó új harckocsik egész generációja (M60, Leopard 1, AMX-30, Strv-104 stb.).
"Pancsolásra" felkészített Magyar T-55 szakasz. A víz alatti átkelés veszélyes üzem, ha a harckocsi elakad vagy lerobban a folyó fenekén egyáltalán nem biztos a menekülés. szextant.blogspot.hu

A Közel-keleti háborúkban a típus szereplése vegyes volt. A hatnapos háborúban ugyan elméletileg technikai fölényben volt az izraeli Centurion és Super Sherman harckocsikkal szemben, azonban a képzelten arab katonák és rossz szervezés (több hadosztály üzemanyaghiány miatt hagyta ott harckocsiait), valamint az izraeli légierő sikeres zavarótevékenysége révén hatástalanok maradtak a T-54/55 hadosztályok. Kiderült az öntvény tornyú harckocsik (T-54, T-62, korai T-72, M60 Patton, stb) harckocsik kiemelt érzékenysége a HESH típusú lőszerekkel szemben, ami miatt 1967-ben és az 1973-as Jom kippuri háború során az arabok nagy veszteségeket szenvedtek, a járművek jelentős része pedig használható állapotban került a zsidó állam birtokába. Ott máig használatban vannak csapasztállító harcjárművek alvázaként. (Bővebben a következő részben).

1973-ban harcképtelenné vált egyiptomi T-55-ösök  www.pinterest.com/philball70/

Fontos kiemelni, hogy ezen harcterületen a domborzat miatt a kis fajlagos teljesítmény és az alacsony negatív lövegcélzási határok miatt a harckocsi tetemes hátrányban volt kortársaival szemben. Így csak sík terepen, tömeges támadás esetén tudott hatásos lenni (a HESH és 105mm-es HEAT lőszerek elterjedése után már így sem) a T-55. A késői Centurionok és első Merkavák 105mm-es lövegével szemben pedig már elvesztették minden elméleti előnyüket. Az Indiai-Pakisztáni, valamint Irak-Iráni konfliktusokban  az arab-izraeli háborúkhoz hasonlóan vegyes képet mutatott a T-55 és Type 59 teljesítménye, továbbá jelentős stratégiai hátrányt jelentett ekkor már a jármű kis motorteljesítménye és a huzalvezérlésű páncéltörő rakéták elterjedése miatt elégtelenné váló védettség. 

A Vietnami háborúban az Északi Néphadsereg sok esetben végzett sikeres harckocsi támadást, ugyanakkor a jobb tűzvezető rendszerek miatt a gyengébb fegyverzetű M48 Pattonok eséllyel vették fel a harcot a T-55-ösökkel szemben. A T-55ösök kötényezés hányában nagyon sérülékenyek voltak az olyan kézi páncéltörő eszközökkel szemben, mint az M72 LAW, mégis csak a nyolcvanas években kezdték felszerelni őket gumikötényekkel. A trópusi és hegyvidéki tájakon a T-54 nem volt sikeres ezért a vietnámi haderő a Pt-76 harckocsit alkalmazta inkább mozgékonysága és kis talajnyomása miatt. Érdekesség, hogy az amerikaiak kivonulása után, a Kínai-Vietnámi háborúban kínai másolataik, a Type59 ellen harcoltak ezek a T-54esek.

A vietnámi földeken elsüllyedt a T-54 is. A vietnámi-amerikai és a vietnámi-kínai háborúk tapasztalatai hatására fejlesztette ki Kína a T-54 bázisán a mindössze 21 tonnás Type 62 harckocsit a trópusi és hegyvidéki területekre. pinterest.co.kr/mattaugustcolo/
1972-ben dél-vietnámi desszantosok által kilőtt T-54 An-Loc mellett.scrolldrop.com

Afrikában és Dél-Ázsiában szinte minden jelentős konfliktusban szerepeltek a T-54 és T-55 harckocsik (Angola, Mozambik, Zaire, Uganda, Kambodzsa, Szomália, Etiópia, Sri Lanka). Jellemzően gerillaháborús taktikákkal vívott harcokban a T-54/55 sérülékenynek bizonyult a kézi páncéltörő fegyverekkel szemben, ugyanakkor az aknák ellen védettebb volt mint az ezen országok számára elérhető többi harcjármű.
Az Eritreiai szabadságharcban kilőtt Etióp T-55 scrolldrop.com
Tájkép: Eritreia határa scrolldrop.com

Sikeres használatukra ott került sor ahol kubai és/vagy kelet-európai zsoldosokat tudtak fogadni a legénységek képzésére, gyakran a szocialista országok hadseregei "önkénteseket" is küldtek az afrikai háborúkba. Az Eland, az AML80, Ratel-90 és más hasonló könnyű páncélautók 76 és 90mm-es HESH és korszerű HEAT lőszerrek használatával kilőhették a T-54 és T-55 variásokat, erre különösen az angolai és Uganda–Tanzánia háborúkban láthattuk számos példát. A BDD páncél elterjedéséig erre nem is volt megoldás a T-55 és T-62 járműveknél. 
Az AML-90 HESH lőszerrel vadászhatott a T-55-ösökre, leginkább lesből támadás során vagy éjszakai ütközetekben volt hatásos. tanks-encyclopedia.com

Számos konfliktusban nem helyi haderő, hanem kubai és/vagy VSZ harckocsizók üzemeltették a típust, zsoldosként vagy "szocialista segítségnyújtás" címén azaz külső beavatkozásként. Ennek megfelelően például az Orageni háborúban a szovjet és kubai katonákkal üzembe helyett etiópiai és a kínai-román támogatással rendelkező szomálik T-55 harckocsiai egymás ellen harcoltak. E háború azért különleges, mert míg a térségben jellemzően gerillaháborús jellegű harcok folytak, addig az Ogadeni háborúban korszerű kombinált műveleteket hajtottak végre (páncélos és gépesített egységek, mobil tüzérség és légierő) a fekete-afrikai országok.

Szomáli T-55, a páncélos dandárok támadása majdnem áttörte a Szovjet támogatású Etióp védelmet, de az afrikai ország nem győzte utánpótlással ellátni korszerű hadseregét. http://www.blackpast.org/

Az Angolai Felszabalító Néphadsereg (PAFLA) T-55-ét délafrikai Olifant kilőtte ki 1988.02.14.-én Cuitó mellett. scrolldrop.com

Az Öbölháborúban és az azt követő Közel-Keleti konfliktusokban a T-55 alapvetően leszerepelt. Ennek oka azonban nem csak a harckocsi elavultsága (a Challenger és M1 burlingthon típusú NERA páncélját közvetlen közelről sem üti át a D-10T2S) volt, hanem a képzetlen sorkatonai személyzet, a rossz harcászati elvek (beásás, illetve harckocsi támadásoknál az oldalak nem megfelelő biztosítása) alkalmazása, továbbá a támogatás (gépesített, harckocsikkal való együttműködésre kiképzett gyalogság, önjáró tüzérség) hiánya. 
Az Öbölháborúban kilőtt T-55A scrolldrop.com
Vukovárnál kilőtt Szerb T-55 scrolldrop.com

Az Arab-Tavasz során a T-55 és felújított változatai nagy szerepet játszottak, erről bővebben a következő fejezetben.

Források:

Zaloga, S. (2004): T-54 and T-55 Main Battle Tanks 1944-2004 - New Vanguard, p. 48. ISBN: 9781841767925.
Miller, D. (2002): The Great Book of Tanks - Salamander Books p: 341. ISBN: 184065-4759.
Kenneth, P. M. (2002): Arabs at War: Military Effectiveness, 1948-91. – Lincoln p. 706. ISBN 0803287836.
Scholtz, L. (2012): The Lessons of the Border War - Scientia Militaria vol 40, no 3, pp.318-353.
Foss, C. F. (ed.) (1989): Jane's Armour and Artillery 1988-89.  - Jane’s Information Group ISBN 10: 0867206209
http://szextant.blogspot.hu/2014/08/125-hajmaskeri-falunapi-rendezvenyen.html
http://www.kotsch88.de/al_geschichte_T54.htm
http://tanki-tut.ru/ussr-russia/t-54/
http://armstrade.sipri.org/armstrade/page/trade_register.php
http://www.globalsecurity.org/military/world/russia/army-equipment.htm
http://www.globalsecurity.org/military/world/ukraine/groundforces-equipment.htm
http://www.globalsecurity.org/military/world/russia/t-54.htm
http://www.aviapress.com/viewonekit.htm?ACE-72156
http://morozov.com.ua/eng/body/t55agm.php?menu=def2.php
http://www.sdwo.com/?p=1134
http://www.heritage.org/Research/RussiaandEurasia/bg525.cfm
http://dmilt.com/index.php?option=com_content&view=article&id=7243:peru-russian-uralvagonzavod-offers-converted-t-55-fire-support-version&catid=35:latin-america&Itemid=58
http://www.soldiering.ru/country/c19.php%7Ctitle=2001%7Cwork=soldiering.ru%7Caccessdate=9
http://www.orbat.com/site/almanac/2004/Finland2004.pdf
http://timesofindia.indiatimes.com/india/Arjun-Tank-inducted-into-75-armoured-regiment/articleshow/7686973.cms
http://www.globalsecurity.org/military/world/pakistan/army-equipment.htm
http://www.globalsecurity.org/military/world/pakistan/t-59.htm
http://www.globalsecurity.org/military/world/pakistan/mbt-2000.htm
http://www.armyrecognition.com/weapons_defence_industry_military_technology_uk/vietnamese_armed_forces_modernize_its_fleet_of_main_battle_tanks_t-55_to_standard_t_54/55m3_2503124.html
http://www.armyrecognition.com/iran_iranian_army_heavy_armoured_main_battle_tank_uk/safir-74_t-72z_type_72z_main_battle_tank_technical_data_sheet_specifications_description_pictures.html

[Az ábrák és képek illusztrációként szerepelnek, azok részletes magyarázata a forrásokban linkelt oldalakon angol illetve német nyelven részletesebben is olvashatóak.]

2017. július 11., kedd

Haderő infografikák - Military Infographs, vol.: 1

 Számos, a különböző médiumokban megjelent, de mezei firkászok által készített "összehasonlító elemzés" olvasható a haditechnika kapcsán, többségük bullshit, hoax, likevadász iparihulladék.
Most nézzünk pár koherens listát:
There are a lof of lists about military on newsportals and most of them are bullshit, hoax or like-hunting trash. I hope i can show you scientifical accurate military-infographs:

Jelmagyarázat: 
katona = aktív katona (zárójelben: tartalékosok)*
harckocsi = aktív, működőképes harckocsi, (zárójelben tartalék de működővé tehető tank)
csapatszállító = aktív működő csapatszállító és lövészpáncélos (zárójelben a tartalék)
vadászgép = aktív, működőképes vadászgép és bombázó, (zárójelben tartalék de működővé tehető)
helikopter = aktív, működőképes csatahelikopterek
hajó = aktív, működő nagyméretű hajó, azaz 6000 tonna feletti hadihajók, katonai teherhajó nélkül
Értelemszerűen: a félig szétrohadt, kivont és/vagy alkatrészbányának használt eszközök nélkül!

Legend:
soldier = active duty soldiers (in parenthesis: reserve personel)*
tank = MBTs in active service (reserve, storaged equpment - most likely repairable)
APC = IFVs, APCs and armed MRAP in active service (and the reserve storaged equipment)
fighter = Interceptors, bombers & attack fighters in active service (reserve storaged equipment - a good part repairable)
helicopter = Attack helicopters, without transport & utility ones
ship = Capital combat ships, over 6000t, and SSBN subs
Important: Without the half-scraped, withdrawn and/or ones used as "mine of spare parts"!

*a NATO országok esetében ebbe a katonai feladatot el nem látó csendőrök és egyébb fegyveres testületek is bele vannak számolva, legheljebb 2/3 a tényleges katonai állomány
* in some NATO member states the number of gendarmerie and other armed forces are counted into this, the actual military personel are less than 2/3 of the statistical number.

Russia vs USA: (current actual active force)
"Europe" vs Russia: (current actual active force)

Hungary vs "slavs": (current actual active force)
Best MBTs on the wolrd:
Tank point = Pm*F*M  Pm: frontal main protection in mm, F:firepower (1=T-55), M: mobility (1=T-55)
Harckocsi pont = Pm*F*M Pm: frontális védettség mm-ben, F: tűzerő (1=T-55), M: mobilitás (1=T-55)

5. generációs vadászgépek a világon. 5th generation fighters USA vs Russia vs China vs Japan


Frontal turret and hull protection, T-55, M-60, TR-85, M60 Sabra, T-55AM, T-55 Enigma (NERA), T-64B, PT-91, Arjun, Leopard 2A4, C1 Ariete, T-72B3, T-90A, Type99, T-84 Oplot, T-90M, LEclerc, Challenger2, K2, M1A2 SEP, T-14 Armata, Merkava IV, Leopard 2A7, Type10

További infografika ötleteket és igény jelezd kommentben és elkészítem (ha tudom)!
If you want a similar military infograph I'll try to make it ASAP!





2017. június 20., kedd

10 legnagyobb tévhit a Kádár korszakról.

Figyelem! A bejegyzés hasonlatokat és költői túlzást is tartalmazó üzemben készült!
 A beérkezett észrevételek alapján javításra került: 2017.06.25.
Olvasási idő: 11 perc

Előszó helyett:
 A NOSZTALGIÁZÁS torzítja az emlékezetet, fiatalnak lenni jó, ezért az emberek fiatal korukra örömmel emlékeznek, ez pedig torzítja az emlékeket, az elviselhetőt jónak, a rosszat még rosszabbnak érezzük. Önbecsapó pszichológiai folyamat, egy össznépi Stockholm szindróma. 
 Tudományosan bizonyított tény, hogy 5 évnél régebbi dolgokra az emberek rosszul emlékeznek és e tévképzeteikhez ragaszkodnak, még akkor is ha szembesítjük az eredeti eseményekkel (pl a saját naplóját felolvassuk neki). Veszettül visítanak tévképzeteik védelmében minden ténnyel szemben, A Kádárkorszak elmékit ilyen tévképzetek tömkelege színezi. Csapjunk rendet:

0 - A Kádár korszak véget ért – „Rendszerváltás....” HAMIS

 A Kádár korszak átalakult, módosult, de nem szűnt meg. Ha volt is rendszerváltás, az 1982 lett volna, amikor a Magyar Népköztársaság belépett az IMF-be. Pont. 
 1989 csak hatalomtechnikai játék volt. A mai politikai "elit" rendszerváltás előtt is funkcionárius volt, vagy esélyes wannabe komcsikáder volt. Orbán, Gyurcsány egyaránt a kádári rendszer elitje lenne, Körvérke ideológiai ellenőr volt 88-ban, Stb. Gyakorlatilag a parlament összetétele közel 90%-ban ugyan ez lenne ha még lenne VSZ.
 Az MSZMP él és virul, mindössze a részcsoportjai új nevet használnak. Reformkomcsik, ortodox-komcsik, wannabe komcsik, (ál)értelmiségi-komcsik, stb. ma is a parlamentben ülő csportok, MSZP(szdsz-dk-pm), Fidesz, (régebben: SZDSZ+MDF)... stb. Talán az egyetlen párt ami nem exkáderek által lett alapítva az a Jobbik. De a jobbik IS egy moszkovita szélsőbalos párt, amit csak a rasszizmusa miatt hívnak szélsőjobbnak, valójában egy Putyinista párt, ami a moszkvai Nemzeti Kommunista Párt budapesti verziója 1/1.
 A kádárkorszak elvi alapja sem szűnt meg, a 3T helyett jött a kormányzati médiauralom (2010-ig az Msz(m)p, azóta a Fidesz kézivezérlésén). Maga a kádári munkakultúra, életszemlélet és végtelen cinikus kollaboráns szemlélet máig megvan.
 Az új Kádár Orbán. Személykultusz stimt. Kamunagypapa kép stimt. Haveri alapú országszétosztás stimt. Föld újraelosztása a pártelit tagjai közt stimt (jó most nem hívjuk TSZ-nek hanem Csányi RT-nek). Médiauralom stimt. Orosz vezető seggének kritikátlan kinyalása stimt. Az unió csicskaszerű kollaboráns kiszolgálása stimt (jó ez európai és nem szovjet, de a téma szempontjából ez lényegtelen). A nemzeti érdekek teles leszarása, de kamunacionalista lózungokkal való eladása stimt. Orbán úgy győzte le Kádárt, hogy ő lett Kádár 2.0, csak ennek az átalakulásnak az árát meg a kedves adófizető fizeti meg: A padlássöprésnek az 1 kulcsos (80% áfával és minden járulékkal) adóterror felel meg.

1 - Orosz piac legendája – „Az oroszok minden sz@rt megvettek” HAMIS

 A mezőgazdasági kivitelben a három vezető ország Kelet-Németország, Románia (lö: erdélyi Magyarok!!!) és Csehszlovákia (szovákiai Magyarok!!!) volt már a hetvenes években is. Bármilyen meglepő ez ma is így van, Romániába többet exportálunk mint Oroszországba, Olaszországba és egész Ázsiába együtt. 
 Oroszország az első 10 országban mindig hátul volt, a legtöbb évben még az Olaszországba irányuló export is megelőzte valójában az orosz exportot. Ugyanis az orosz piac a gabona-kereskedelemben volt csak egyeduralkodó. Az más kérdés, hogy trendszerűen elfelejtettek fizetni rendesen. Egy egész rendszer volt a ruszkiknál a nemfizetésre (konvertibilis rubel rendszer).

1990 után pedig az Oroszok nem voltak hajlandók magyar terméket venni, mert a nemzetközi piacon olcsóbban jutottak gabonához (a TSz-knél tárgyalom ennek okát).
Egyébként ez most is a németek a fő partnerek. Csak most a téliszálámiért RTL Klubot kapunk cserébe, nem Trabantot. Megérte? Hát ezt mindenki maga ítélje meg.

2 – Nem volt munkanélküliség – „mindenkinek volt munkája, a kmk-st elverte a rendőr” HAMIS

 A „dolgozó nép” közel harmada SOHA SEMMIT NEM CSINÁLT. Pont.
Az akkori szabályozás miatt a vállalatok abban voltak érdekeltek, hogy minél több alacsony fizetésű munkást alkalmazzanak. Ezzel alakult ki a kapun belüli munkanélküliség, az ú.n. vattemberekkel töltötték fel papíron az üzemeket, akik nagyon kicsi bért kaptak, cserében nem is kellett dolgozniuk. A módszer a statisztikai csalás egy fajtája volt csupán és 10-30% között volt az ilyen kamumunkás, üzemenként.
Emellett haveri alapon az irodák tele voltak rakva rokonokkal, ismerősökkel akik szintén nem dolgoztak, így lehetett minden középvezetőnek saját titkára/titkárnője.
Konkrét példa, a hazai csodás lakatgyártás. Megcsinálták a lakat házát 50% selejtgyártással szagmunkások 2 üveg Tengerész ízű szeszesital között, egy IFA elfurikázta 400 liter gázolaj árán Sátoraljaújrhelyre a cuccot, ahol másik banda 2 üveg Vilmos ízű szeszesital között belerakta a zárat. Egy másik IFA 600 liter gázolaj árán elfurikázta Pestre a lakatot, ahol egy halom Marika becsomagolta miközben átbeszélték az előző napi Ablak tartamát. Végül a 12 forinttért eladott lakat = 3000 alkalmazott, akiből 600 csinált egy lakatot 22 forint áron. Innen ered az, hogy a magyar cégek hatékonysága a protekció miatt olyan gyenge, hogy a japánoknál szemrebbenés nélkül harakirizne az egész üzem.
1970-től a túlfoglalkoztatás mellett krónikus munkaerőhiány kezdett kialakulni, szóval már akkor sem volt elég szakember, nem új jelenség hiába virnyákol erről a közbeszéd. Az eltartottak száma 1981-ben volt a legmagasabb. A későbbiekben a munkanélküliséget fokozta a „politikailag megbízhatatlanok” köre. Ebbe sokszor simán kicsinyes „pofa alapon” bárki bekerülhetett és akkor az emberek tanulmányait és foglalkoztatottságát ellehetetlenítették véglegesen.
Egyébként a jelenlegi vezető politikusaink közel 100%-a soha nem dolgozott érdemben, hanem haveri/rokoni alapon beleültek a vagyonba és/vagy a parlamentbe.


3 – A Magyar ipar legendája – „Akkor még volt minőségi termelés” HAMIS

 A nagyszerű magyar ipar 1970-ben a Csepel 344-el kb. ott tartott, ahol a Horthy korszak ipara 1938-ban tartott a Rába Botonddal. Ez mindent elmond a  szomorú valóságról. 1970-re már 30 év lemaradásban volt a magyar ipar saját magához képest is, mivel minden érdemi fejlődés a háború előtti évekből származik (Ganz dízelek, járműtechnika, fegyvertervezés [Kucher]), vagy elavult nyugati cuccok másolása (Csepel = Steyr 380) volt.
(Orbitális tévhit, hogy a Cs-344 nagyon jó terepjáró, fejlett jármű volt, ez a PSZH-ra igaz, de a Csepzonnál, még a D-130 terepjáróképessége is fényévekkel volt jobb, az eredeti NIK papír is "terepjárónak nevezhető" kifejezést alkalmazta a 344-re. Az 1938-as botond minden adottságában jobb terepjáró volt).

 Rendkívül alacsony hatékonyság jellemezte ezt a korszakot. Drágábban termelt a magyar ipar, mint az amerikai, úgy hogy a munkások fizetése ötöde volt. Közben a selejt gyártás akkora volt, hogy annak a tizedéért harakirizett volna a már említett Japán jobb érzésű meo-s. De a Magyar Retro c. film tökéletesen bemutatja azt a kádári „lopjunk a gyárból” alapú moslék munkamorált, ami máig megnyomorítja a kisiparunkat. Persze ezt pont azok tagadják a legjobban akik ennek a „szarokrája” morálnak a legnagyobb hívei.
 Igen, ekkor alakult ki az a neoproli mentalitás, hogy a 34 darab drótból összeszigszalagozzuk a vezetéket, meg 30-an szagértegetjük, hogy a 12-es csavar jó-e a 10-es lyukba. Aztán meglepődünk amikor kiderül, hogy az egész úgy szar ahogy van. Ráadásul aki nem rokon/haver annak nem szabad szagértegetnie. Nem, hiszen senkit nem érdekel, hogy mit mond aki tényleg ért is hozzá, mert ha ért is hozzá az már „okoskodás”.

4 – A Magyar kisember legendája – „Akkor jól élt a kisember” HAMIS

 A panelproliságot és a prolitudatot intézményesítő Ablak című műsor a magyar kultúrára olyan hatással volt mint egy neutronbomba, máig ezért képtelen a magyar néplélek működni. A korábbi társzadalomban volt a proletariátus, a polgárság, a parasztság és a szűk burzsoá. A Kádár korszak némi krumplileves és kannásbor kiosztásáért cserében elvárta a politikáról leszokást, mint ha az valami káros kábszi lenne. Ennek keretében a három osztály jelentős részét letépte a gyökereiről az állam, különösen amikor bepörgött a 3T rendszer.
 Mi képződött a gyökértelenekből? Egy új csoport a PANELPROLI. Lakhat falun, családi házban, vagy luxusvillában akkor is csak panelproli marad kulturális igénytelensége miatt. Persze ő magáról szinte sosem tudja, hogy panelproli.
 Ő már nem proletár, mert nincs szerveződőkészsége, nem paraszt, mert nincsenek hagyományai, és nem polgár, mert nincs műveltsége. Hagyományok helyett kispolgári pletykafészeksége van. Műveltsége helyett lényegtelen baromságokat tud, amiket lelkesen hallgat vissza Vágó Istvántól, de gőze nincs arról, hogy hogyan kell megoldani egy másodfokú egyenletet. Teljesen alkalmatlan a szerveződésre mert önző, igénytelen szemetet tekint kultúrának.. 
 Számára a kultúra a maúnikasó, az éjjelnappalbutapest és a szüjjémán. Mindenkit utál, aki okosabb, jobban hisz az ostoba konteókban, mint az amerikai redneck, miközben gyűlöl mindenkit, aki nem a seggét nyalja éppen. Ha bármi hatalomhoz jut azonnal letapos mindenkit aki alatta van, főlg azokat akik korábban neki segítettek. Na ma ez a magyar társadalom harmada-fele. És ez a réteg a kádárkorszak kulturális hatása. A vidékről panelba tolt parasztság, a kannásbortól lebutult munkásság és az ’56 utáni kényszerűen félművelt fekélybe süllyedő polgárság gyermekei ma ezek.


5 – A TSZ legendája – „Világszínvonalú mezőgazdasági csoda” HAMIS

 Az ország földjeinek 80%-án, Amerikából vásárolt technikákkal (pl.: Steiger), gigantikus beruházásokkal a TSz-ek alig KÉTSZER termeltek többet, mint Jolánka néni a tanyán a kapával, az ország földjeinek 20%-án. Valójában egy hangzatos csőd a TSZ rendszer, a szövetkezetek alig tizede volt nyereséges. A korrupt vezetők miatt kis hatásossággal, gigantikus költségeken termeltek, annyi műtrágyát használva, olyan rossz technikai módszerekkel, hogy a mai magyar mezőgazdaság részben pont a talajromlás hatásai miatt van megnyomorodott állapotban.
 Ráadásul a magyar mezgé’ drágábban termelt mint a Francia, vagy az Amerikai (pont a vezetői korruptság miatt) ezért a KGST szétesése utáni 1. másodpercben a piacai megszűntek, mert senki nem akart másfélszeres áron venni gabonát ha az a megszűnő KGST kvóta miatt már nem kötelező. (slusszpoén a kvótákkal a gazdaságokat szétbarmoló KGST-t eletető turbónyuggerek  vernyákolnak most a legjobban az EU-s kvóták miatt).

6  – Bezzeg akkor mindenki becsületes volt - HAMIS

 A cégből lopás, a mutyizás, a korrupció és az egész protekción alapuló, az életképtelen gazdaságot, a mutyizó politikát és az összefogásra képtelen társadalmat a Kelet-Németországtermelte ki, ai a Habsburgok egyenes ági leszármazottja, akár csak az érett Horthy rendszer (1935-1938).  Mindenki lopott a cégekből mint állat, ma meg csodálkozunk, hogy az akkor szocializálódott politikusaink lopnak mint az állat. Persze Átla Bélát nem a korrupció zavarja igazából, neeeem. Az ő szemében az a szálka, hogy ő már nem tud lopni, mert a TSZ helyén a Hans & Wung ZRt van, aki feljelenti ha lop.
 A cuculizmusban a rendőr rendet tartott? Ha 3-nál több ember beszélt 10 percnél tovább, akkor odament és megkérdezte, hogy „Namiafa$zom ez a gyülekezés?!” És ha nem húztál el akkor elvert gumibottal / lett aktád és jelentettek rólad onnantól. Csak épp a keménybűnöző nagyrészt sosem fogták el, csak elkussolták az eseteket még a statisztikából is. A becsületről szólva pedig meg kéne említeni a majd 1 millió besúgót. Na az aztán a gerinctelenség előszobája a mai politika felé. Na nem véletlenül nem engedik feloldani az ügynökaktákat a fideszmszp-ék.
 A gyerekek 40%-a nem attól volt aki elvileg a papuci (a korai genetikai vizsgálatok ezen buktak el). Bezony Kovácsné B. Özséb iszonyatosan, szinte vért hányva szidja a mai „tinikurvák” erkölcseit, az esetlen szexualitást. Na igen. Csak épp őt is 30+ pasi csinálta meg bálok után, a szalmabálában. Sőt azokat a kulturális mémeket, ami miatt a kisunoka Kittike is a diszkóWC mélytorkos tündérszája lesz az pont az ő tudat alatti öröksége. A mai fiatalok pont olyanok, mint amilyen tudat alatt volt az előző generáció és aki a fiatalokat szidja, az inkább azon gondolkozzon, ki nevelte őket olyanná amilyenek.

7 – A sorkatonaság – „Az megneveltek a szaros fiatalokat”HAMIS

 A sorkatonaság nevelő ereje köré olyan legendákat költött a magyar néplélek, hogy a receptért legjobb marketingesek sírva könyörögnének. Önigazolás? Talán. Elcsesztek fél/1/2 évet az életünkből és tudjuk, hogy semmi értelme nem volt, ezért mögé költünk egy legendát ai miatt „megérte”. A sorkatonaság katonailag semmit nem ér. Megmutatta az elmúlt 50 év, hogy Átla Béla, Fang Lee, Kak Ivan és Szőnyeg Achmed sorkatonák kb a 2. lövésnél szaladnak szét, vagy a hivatásos ellenség kifilézi őket percek alatt.

 Ellenben a sorkatonaság sikeresen emelte az egekbe az alkoholizmust, a Pitralon és Derby arcszeszek vedelését.  Aztán a másnapos bakák habosat böfögtek… 1982-ben volt az alkoholizmus csúcsa emiatt, a sok szívatás meg az öngyilkossági rátát is úgy megemelte, mint egy Matolcsi/Gyurcsány nyilatkozat az inflációt.
 A facebookon „Dzsásztin Bíebereket” szívesen megnevelő 35 éves nyálverő megvénült nőcik és hímek, pedig gondolom a sorkatonákkal kapcsolatos (kufirc a bokorban, technokol szipuzás a PSZH-ban) emlékeik felett végeznek verbális maszturbációt.


8 – A magyar iskola sikere – „A legtöbb Nobel díjas / fő” HAMIS

  A Kádári iskola sikerének legendáriuma két oszlopon álló mutáns délibáb:
Az első lába a Klebersberg Kuno nevével fémjelzett, a Horthy kor legértelmesebb programjaként értékelhető iskolateremtés, aminek a gyümölcsét szaggatta le híres tudósaink képében a cuculizmus kosztos mancsa. Igen, a zseniális tudósaink nem a kádári panelproliképző szakiskola terméke, hanem a Klebersbergi iskolák sikereinek bizonyítékai.
 A másik pedig a kulturálisan értékelhetetlen - a valóságban sima verbális maszturbációként létező - hazai kvízműsorok posványa. Tudás? Teljesen lényegtelen ökörségek visszaböfögése Vágónak. Ennek megfelelően a hazai iskolarendszer is arra idomodott, hogy Átlag Gézuka tudja, hogy Kassák Lajos hány éves korában fingta telibe a Béke u. 12 kapuját. De még véletlenül se tanuljon meg adózni, valamit megtervezni, meg vállalkozni, mert akkor vinné is a végén valamire.
Ráadásul ebben a kamuműveltségben a kémia, fizika és matematika alig kap helyet, amik meg ma a leginkább hátráltatják gazdaságunk fejlődését, mert 2016-ban a hiányzó szakmunkás NEM a festő-mázoló, hanem a CnC programozó, a vegyipari laboráns, meg a elektronikai asszisztens.
 A magyar iskolarendszer valójában 1922-ben tart, lassan 100 év lemaradásban van a valósághoz, a pedagógus-kutatók pedig random érvénytelen külföldi modellekre verik a nyálukat belterjes konferenciakötetekben, miközben az átlag gyerek funkcionális analfabéta, mert a padtársával a brutálisan alulfizetett (nem kell bevenni a habony-propagandát) tanárnak 30 percet kell visítozni, hogy az hajlandó legyen a pad késsel vagdosása helyett elővenni a könyvet a táskából. De ne a Gézuka fejét csapkodd vele Vencel!



9 – A magyar életminőség – „A dolgozó meg volt becsülve” - HAMIS

 „A magyarok indokolatlanul panaszkodnak, hiszen a világ legjobban élő 20%-ba tartozunk.” Ez a mocskos módon hazug mondat 1960 óta heti szinten elhangzik a magyar médiában. Az a szép benne, hogy még a hetvenes években sem volt igaz, azóta pedig egyre távolabb van a valóságtól. Ezt az sem írja felül, hogy sokan ma még annál is szarabbul élnek, mint ami akkor volt. Attól, hogy a libafos büdösebb, mint a disznószar, attól még nem jó sertéstrágyát enni.
 A legvidámabb barakkban semmivel sem volt jobb élet, mint a többi fejlődő országban, mindössze a magyar emberek nem tudták hol tart a világ. Szerencsére. Különben pánikolna mindenki.  Az a kicsiny életminőségbeli többlet volt az abból fakadt, hogy 1 millió gyerek került abortuszra 1960 után és a magyar társadalom 1 millió emberi lény megspórolásával elkölthette azt a pénzt amit aztán Köbambira, balatoni lángosra, meg nyesedékrúdra költhetett.
 Gyakorlatilag Kolumbiával, (a mai) Kazahsztánnal és  Marokkóval vagyunk egy szinten régóta. Mondjuk a kommunizmusban az oroszok olyan szinten szétlopták Csehszlovákiát, Lengyelországot és Magyarországot, hogy nem volt érdemi különbség. Totális tévedés, hogy nálunk volt a legjobb életminőség a KGST-ben. Valójában a Cseh és Lengyel területek jobbak voltak nálunk, a Bulgárok és Románok meg rosszabbak. És igazából mindegyik KGST ország elmaradt a világ vezető országaitól.

10 – A Magyar konyha – „Akkor még mindenki jól lakott és a fél világot mi etettük” HAMIS

 A magyar élelmiszeripart a kádárprolik igénytelensége tette tönkre, nem a rendszerváltás, mert a nyesedékrúd és a kannásbor a világ többi országában eladhatatlan. A magyar gasztronómia elleni „emberiségellenes” bűnök egész tömegét követte el a Kádár-rezsim, most csak 1-2 példa:
- Főzőkolbász nevű liszt és zsír alapú nyesedékrúd. És még örül is neki a panelproli.
- Vegeta-citrompótló-gulyáskrém. Az ehetetlen szarokat e vegyszerrel tettük ehetővé. Ez egy dolog, az rosszabb, hogy a nosztalgia máig életben tartja ezt a három vegyipari hulladékot.
- Hal, zöldség? NEEEEM. olajos lángos, penészes fasírt, meg KANNÁSBOR.
Minderre a csúcsot a vegeta nevű vegyipari hulladék, a rántotparízer (ami konkrétan mérgező nagy mennyiségben) valamint a zöldséget nyomokban még tartalmazó lisztes víz, azaz a menzai főzelék volt.


+1 – A magyar szinkron és a magyar mesék legendáriuma – Nagyjából Hamis

 A magyar szinkron és meseipar pár csodás terméke (elég csak a Magyar Népmesék sorozatra gondolni) miatt népszerű gondolat a kiváló szinkronunkra hivatkozni. Valójában a magyar szinkron bődületesen szar. Aki tud „külföldiül” az pontosan tudja, hogy hemzsegnek a brutális félrefordításokból, az eredeti értelmes és mély kulturális hivatkozások helyére beszúrt ostoba poénok, valamint a mondanivalót elbagatelizáló indokolatlan szövegelemek tonnái vannak szinte minden szinkronban.
 A Die-Hard eredeti vicces szövegei helyére illesztett gügyögések, az értelmetlen mondatok berkásai (töltény helyett löveg, sosem műkdött helyett sosem hibázott) és más az értelmet teljesen ellentétére fordító elbaszások mellet előferdült több esetben, hogy konkrétan nemet váltottak a hangmérnökök (nőből férfit gyárt a magyar szinkron!). Simán előfodrult, hogy az eredeti „csak vicceltem” a magyar verzióban már csak „Éééés” lett, a nem igen és a sosem az hamarosan.
 A gyerekműsorok 90%-a primitív életképtelen debil felnőttek szintjén készült. Valójában a Pszichiátriára és nem gyerekeknek kellett volna nyomni azokat. A Futrunka utcától a Háromkívánságig ment a népbutítás. A legszomorúbb, hogy a már említett elcseszett társadalmi stockholm szindróma miatt még jónak is érzik utólag az emberek azt a szemetet amit gyűlölni kellene. Ez a zenékre is igaz, a pedofíliára felbujtó Szanditól, a tejes léthazugságot előadó Trabat dalig.
 Egyébként a szégyenteljes lejtmenet alsó pontjait a BSG magyar szinkrona volt, ami nem hogy értékelhetetlen, de sértően debilnek nézte a nézőket. A mesék terén pedig a Vuk2, ami valószínűleg minden idők legszarabb 3D animációs meséje és a jóízlés elleni förtelmes merénylet.
 Az önigazoló nosztalgiázás halszagú szikkasztólyának egyik leghitványabb eleme a szoci időszak ostoba, a nézőket debilnek néző műsorainak istenítése. Az Ablak, a Szomszédok kimondottan primitív idótáknak készült, tessék elgondolkozni hogy annak tartja-e saját magát is az aki majd neki áll védeni azokat a szappanoperák szintjét sem elérő szemét. Az alapjuk az, hogy mindenki fiatal szeret lenni és mind a két műsor korábbi, konkrétan nem meghatározott időre hivatkozott, hogy „bezzeg akkor”. Ezt még némi panelproli tempóval megszórva elérte, hogy egy verbális rorsah táblaként mindenki valami tartalmat képzelhessen bele az ostoba és érdektelen műsorokba.

Összegezve

 A káderkommunizmust sokan ma saját tudtukban „szép múltnak” érzik és halálosan meg is vannak győződve arról, hogy ez igaz. Ha lenne időgép akkor a saját akkori énjük is arconröhögné őket, hogy hogyan mondhatnak ekkora ökörséget.
 De ne hagyjuk, hogy a memóriánk becsapjon minket, a Kádár korszar pusztító volt és szörnyű hatását máig érezzük. Orbán és Gyurcsány pont úgy következik a bemutatott kádári 11-ből, mint a nemfürdésből a lábgomba. A nosztalgiázás miatt érezzük „bölcs tanítónak” azokat a hatalommániás piti tanárokat akik megnyomorították az osztálytársaink felét, és érezzük remek járműnek a szarravaló trabantot, de ez sajátos, önbecsapó pszichológiai folyamat, egy össznépi Stockholm szindróma.