2017. szeptember 23., szombat

911 konteók és az iraki háború

avagy egy újabb téma amiről MINDENKI HAZUDIK! 

 Minden évben trendszerűen felkorbácsolódnak az érzelmek 911 kapcsán, komment harcok szinte szó szerint ismétlődnek évente, a most következő rövid bejegyzésben az idei év slágereit foglalom össze röviden. Csak az  kérdés, hogy miben hazudik a hivatalos, miben az "alternatív" és miben fröcsög ostobaságokat mindkét megközelítés.

_ Olvasási idő: 8 perc. _

Kivonat: A hivatalos álláspont legalább akkora kreténség mint az arra adott reakcióként keletkezett konteó-ömlemény. Mi a valóság? Occam borotvájával próbálom elválasztani a valóságot a kamuktól. A kedves olvasóval karöltve.végén ennek megfelelően egy nem bizonyítható, de igencsak valószínű "középutas" állásponthoz jutok a végére. Tartalom:

I. keringő a WTC körül avagy a selejtes hivatalos álláspont és az alaptalan konteók orgiája
WTC összeomlásának fizikája ; A por kérdés ; Kerozin vs. Acél ; A WTC 7. mitől dőlt össze?
II. haláltánc, avagy a hazudozás futószalagja a pentagontól a CIA-ig
Mi volt a Pentagonnál? ; Hülyék ezek a merénylők? ; Hol volt Bush ; Felvételek és hiányuk.
III. Bushizmus,:kinek mi állt az érdekében? A valódi összeesküvés
A CIA és FBI jelentések ; Amiről tudtak ; Amiről nem tudtak ; Akkor végül is kinek a hibája?

Konteók vs állami kamuk: melyik rosszabb?

_________________________________________________
I. keringő a WTC körül, avagy a selejtes hivatalos álláspont és az alaptalan konteók orgiája

WTC mémek: tonnaszám keletkeznek és nem viccesek... de, igen, szeretjük a fekete humort.


1 - A WTC-t az építéskor létező legnagyobb gép becsapódásának átvészelésére tervezték, ezért tartania kellett volna, nem pedig kártyavárként összeomlania és széttörnie mint valami ropi. Jogos. Viszont NEM IS OMLOTT ÖSSZE A BECSAPÓDÁSOKTÓL. A becsapódások után mindkét épület állva maradt jó ideig pedig a becsapódó gépek lényegesen nagyobbak voltak, mint a tervezéskor figyelembe vett Boeing 707. A következőkben bemutatom a kamu/fals konteókat és hibás hivatalos álláspontokat, majd a fejezet végén a valódi hátért lebbentem fel!

2 - Bush-nak érdekében állt a WTC lerombolása. 
Na mondjuk ez teljesen igaz, tételesen bizonyítható. A rendkívül ostoba Bush kimondottan pocsék neokonzervatív kormányzását a terrorháború mentette meg attól, hogy a saját dugájába dőljön. Az értelmetlen rizsáiról már korábban (Bushizmusok) elhíresült elnöknek a WTC úgy kellett mint éhes etiópnak a segélycsomag. Erről bővebben, indoklásokkal a III. fejezetben!

3 - A WTC fémszerkezetének ettől a tűztől nem szabadott volna elolvadni, mert a kerozin-tűz nem elég ehhez így tuti, hogy robbantás végzett az épülettel!
A WTC fémszerkezete igenis megolvadt(hatott volna) a kerozin égésétől. Tudni illik a húzott acél 1300°C-on képlékennyé válik az A1 kerozin 2230°C-on tud égni ideális esetben. 
De még ez sem kell, hogy fent álljon, ugyanis aki életében tanult valamit az acélokról, az tudja, hogy 600 fokon az acél elveszíti szakító- és húzószilárdságának 50%-át és az addig erős épület egy kártyavárrá változik. Tehát ha a tűz akár csak 10 percig 600 fokon pirította a fémszerkezetet akkor kanyec, márpedig ezt még a konteós Architects & Engineers for 9/11 Truth is kénytelen volt elismerni.
A kerozin égési hőfokának a fele is elég, hogy a szerkezeti acél elveszítse szilárdságának a több mint a felét!

4 – A WTC kollapszusát speciális robbantás okozta, nem a szerkezeti károk, ezt szeizmukus adtok és a felvett hangok is bizonyítják!
  • Vegyük ketté az elméletet: mini atombomba (vagy több) a tornyok pusztulását NEM okozhatta, (ez eleve mekkora f@szság már?!) a legkisebb létező atombomba robbanása is nagyságrendileg sokszorosa annak, ami a felvételeken látszik. Pont.
  • Robbanássorozat, is kizárható a hangok ellenére, mivel hiányoznak az erre utaló, a belső robbantásokkal járó jellegzetességek és a felvételeken ez biztosan látszana.
  • Az egyszeri kiterjedt robbantás lehetőségét nem zárja ki semmi, azt, hogy bizonyítja-e valami arra később térek ki.
  • szeizmikus észlelésekre hivatkozás, mint bomba-bizonyíték pedig szimpla ökörség. Hasra-ütésszerűen valaki lájkvadász blogger azt mondta, hogy egy épület összeomlásának egyszeri egyetlen hullámot kellene keltenie az érzékelőkön, de ez egyébként még a kisméretű épületek összeborulására sem igaz, szóval teljesen alaptalan a dolog.
  • Az olvadt acél konteó szintén kamu, olvadásnak induló acélt akár még vasúti baleseteknél is lehet találni. 
5 – Akkor mitől volt az a rengeteg por, ami belepte fél Manhattan-t?
A por kérdése azért érdekes mert a hivatalos és a konteós álláspont egyformán téves!
A hivatalos álláspont szerint a hő miatt porladt el a beton, ez egyszerűen nevetséges
A WTC felrobbantásában hívők fő érve a sok por, ami a beton elporladását feltételezi szerintük, egy teljes agymenés. Egyrészt az épület gipszkarton belső falakkal készült és ez az anyag eléggé porlik kis fizikai behatásra is, mint az közismert. Ráadásul a beton padlók 20 m zuhanás után igenis eléggé képesek korrekten megsemmisülni (ezt később részletesen kifejtem). Érdemes megnézni felvételeket földrengésekről, a nem robbantott épületek is veszettül porolnak. Tehát a kerozinra alapozó hivatalos magyarázat és a betont elporlasztó bombákat feltételező konteó egyformán abból a téves következtetésből indul ki, hogy a betonszerkezet szétmálása okozta a port, pedig java része a gipszkarton falakból és a padlókból képződött.


A por kérdéskörrel kapcsolatban a hivatalos álláspont nevetséges, míg a konteók félremagyarázzák és túlbonyolítják azt. http://911research.wtc7.net


6 – Az alsó szinteket nem érte kár, akkor miért omlottak össze? Ráadásul a WTC a szabadesés sebességével dőlt össze, ezt csak robbanás okozhatta!
  • Ez a szabadesés dolog egyszerűen nem igaz, másrészt a "fékezett" összedőlés is gyors, kis fizika: 4 m esés (egy WTC emelet belmagassága) alatt 8,3 m/s-s sebességre gyorsul egy beton darab a 417 méteres épületben. Tehát 417 / 8,3 = 50s, azaz 50 másodperc alatt kellett összeomolnia az épületnek még akkor is ha minden szinten 0 m/s-ra fékeződik is a sebesség. Ennél 10s-al tovább tartott az épület összeomlása.
  • De ez a kritérium is indokolatlan, mert ilyen fékező hatás a valóságban nem létezik. Ugyanis ha egy húzott acélszerkezet szerkezet elkezd összeomlani és elveszti a statikai stabilitását szó szerint kártyavárként omlik össze, nem úgy mint egy tégla ház. A valóságban az épület összeomlása teljesen megfelelt a fizika törvényeinek. Sem elborulnia, sem lassabban összeomlania, sem kevésbé porolnia nem kell egy így összeomló épületnek.
A WTC összeomlása valójában tökéletesen megfelelt a fizika törvényeinek. Az építészeti-műszaki szempontból teljesen alaptalan összeomlás-konteók csak arra jók, hogy a valódi kérdésekről eltereljék a figyelmet. http://www.sharpprintinginc.com
Igazság szerint az összeomlás tulajdonságaival kapcsolatos konteókat a 115 éve működő Popular Mechanics szakmai folyóirat tényszerűen megcáfolta. Igen, mindet. Az Architects & Engineers for 9/11 Truth öszes állítása kamu, már a nevük és a logójuk is, mert a tagságában nem hogy ezer építész nincs, de a tagok többsége semmilyen releváns szakvégzettséggel nem rendelkezik és a teljes taggság pár tucat fő.
6 – De hisz sok dokumentumfilm és írás született erről!
Igen, amiket általában ugyan azok a megélhetési zugfirkászok csináltak akik a Ősi idegeneket, a Terhes Tiniket és a hasonló ipari hulladékokat is gyártják...  

7 De hát a WTC tornyokban dolgozók valami különöset figyeltek meg szeptember első napjaiban. Fúrás és faragás hangjait hallották a különböző emeleteken!

Ja, több cég akkor költözött ber az addig félig kihasználatlan tornyokba, amelyek messze túl voltak már fénykorukon.


8 – WTC 7. torny összeomlásának semmi oka nem volt!
Az összedőlő 1. és 2. torony pár ezer tonnás darabjai (sok más épülethez hasonlóan) mindössze csak az WTC7 első 18 emeletének falait tarolták le! Méghozzá egy meglehetősen széles szakaszon, majd roncsolták az épület alagsorát is, ami miatt az egész szerkezet megbillent. És itt megint jön a statika: relatíve sokkal nehezebbé váltak az épület sérült falak feletti részei ezért az épület instabil lett. Mellesleg a mellette álló Fiterman Hall épület is brutális károkat szenvedett, azt is le kellett bontani és az 5. épületet is gyakorlatilag félig újjá kellett építeni, további 4 másik épület összeomlott, míg 3 másik menthető maradt. Ebben a hivatalos álláspontnak igaza van. DE: A 7. épületnek ezt elvileg ki kellett volna bírnia! Akkor miért volt végzetes a sérülés? Később kifejtem!

Valójában a WTC 7.-re az egyes torony egy közel ezer tonnás darabja esett és ezért omlott össze.

9 A CNN/BBC/CBS/Fox valami 30 perccel a 7-es épület összeroskadása előtt bejelentette hogy összedőlt az épület!
Ebből is látszik miért nem szabad a kamublogokat olvasni, mert már a TV (BBC) nevét is összekavarják. Egyébként eredetileg a tűzoltóság azt a tájékoztatást adta ki, hogy a hetes épületnek is kaputt. Szóval nem „jósolt” meg „előre tudta”, hanem a tűzoltóságon az ügyeletes a káoszban a sérült (damaged) helyett az összeomlott (demonlished) szót tolta ki becses arcán. Ennyi, sehol nincs ez azokhoz a kapitális bakikhoz képest ami egy átlagos M1 híradót, vagy index cikket jellemeznek. Egyébként 2 másik épületről is az terjedt, hogy össze fog omlani, de végül megmaradtak (mint a WFC 3  melletti Winter Garten).

10 – A 7-es épületben fontos iratokat tároltak, amelyek kapcsolódtak cégekhez és politikusokhoz, mint bizonyítékok a korrupcióra.
Ja, meg a másik 4 épületben is amik meg nem omlottak össze. Ráadásul az ilyen iratokat általában „véletlen irattári tüzek” szokták elintézni, lásd hazánk történetét. Teljesen értelmetlen lenne emiatt WTC katasztrófát okozni, amikor egy „véletlen” elektromos hiba és egy tűzszakértő megkenése megoldaná a dolgot.

11 – Az "új WTC" épület felépítése is nagy pénzekbe került és van lobbi mögötte.
Tény. A korrupció, mármint „lobbi” ott is nemzeti sport, nem csak itt, „Felcsutisztánban”.

Részösszegezés:
  • A hivatalos álláspont és a konteók is ezer sebből véreznek, az igazság tehát –újra– elveszett az éterben.
  • A WTC összeomlását azonban még a bemutatott tények sem feltétlenül indokolják, 
DE VAN VALAMI AMIRE SENKI SEM GONDOL:
  • KORRUPCIÓ ÉS LOPÁS! A WTC épületekből az építőipar gondolom jó szokás szerint az anyagok egy részét szépen kispórolta/lopta és az épületek egyszerűen a valóságban nem bírtak annyit, mint amit papíron kellett volna. Ez annyira egyértelmű és egyszerű magyarázat, hogy a hivatalos és a konteó verziók esetében is megdöbbentő, hogy átsiklottak felette. Ennyi, a túlbonyolított konteóörvény helyett erre, a legegyszerűbb megoldásra lehet szűkíteni a tényeket és ez az összes ellentmondást feloldja.
newyorker.com

_________________________________________________
II. haláltánc, avagy a hazudozás futószalagja a Pentagontól a CIA-ig

12 – A Pentagonban miért nincs akkora kár, mint ami a WTC-t érte?
Mert a pentagon nem egy acélszerkezet üveg és gipszkarton "töltelékkel" hanem egy hagyományos masszív falú épület amit eleve (katonai objektum) erősre terveztek még a világháború időszakában. A repülő "puha" részei a WTC üveg-gipszkarton szintjeivel ellentétben ezen a falon nem tudtak komoly kárt okozni, max a festéket karcolta meg az alumínium. Ellenben a három futómű és a motorok elég jó lyukakat csaptak a földszinten.
Azért valljuk be: nem mindegy, hogy a kedves olvasó Trabanttal ha belerohan egy falba, akkor az fal gipszkartonból vagy vasbetonból van...

13 – Az USA kormányzt szándékosan eltüntette a felvételek egy részét! A VIP személyek közül sokan nem mentek be aznap!
Ez a két állítás teljesen igazolható. De, hogy ez mit jelent abból nem szabad azonnal túlzó következtetéseket levonni, a valóság összetettebb. Ez nagyon fontos kérdés, sokkal fontosabb, mint az összes eddigi. A CIA komolyan titkolni akart pár dolgot. Mit? Három tippem van, és bizonyítani nem tudom őket, igencsak meglepne ha legalább bármelyik 2 a háromból nem lenne igaz:
  • A pentagonnál elszállt papírokon komoly államtitkok voltak.
  • Ennél a gépnél valaki az utasok közül, vagy az elkövetők közül érzékeny pontot érintett.
  • Olyan egyéb esemény is látszódna a képeken (pl titkos találkozó zajlott ott VIP személyek között) amit titkolni kell.
Ráadásul további kérdések is felmerülnek a távol-maradókkal kapcsolatban. Ez a 3. fejezetben kiderül!


14 – Miért nincsenek roncsok a pentagonnál?
Miért a WTC-nél talán találtak géproncsokat? NEM. Gyakorlatilag húslevesaprólékká estek szét a gépek, ilyen esetekben a motorok meg a futóművek többé-kevésbé egyben maradnak, de azok meg az épületek belsejében kötöttek ki. A Germanwings A320 repülőjéből is effektíve két szürkés paca maradt az alpok oldalán. A becsapódás után a sík területen darabokra eső (~szétgyalulódik) gépekkel ellentétben a szilárd testnek (épület, hegy) merőlegesen ütköző gépek gyakorlatilag összepaszírozódnak és szétforgácsolódnak, egyáltalán nem hagynak törmelékmezőt (max ha a szél később széthordja a műanyag és alumínium darabokat). Egyébként a hajtóművek és futóművek roncsait a pentagonnál is láthattuk.

A Germanwings gépe sem produkált látványos roncsokat.

15 – A becsapódó gép nem úgy nézett ki, mint amit a légitársaságok akkor használtak.
De igen.

16 – A Pentagont ért károk túl kicsi, inkább rakéta volt, mint utasszállító.
Ez az állítás sok fronton is elvérzik, tételesen:
  • Az épület egy katonai objektum robbanásbiztos ablakokkal (ezért nem törtek be, még a helyükről kiszakadt ablakok is egyben maradtak!) és masszív szerkezettel, amit egyébként is a második világháborús könnyű légibombák kibírására terveztek.
  • Az épület egy szakasza leomlott, az eredeti fotókon láthatóak a lyukak ahol a gép "masszív" elemei átszaggatták a falakat, a futóművek és a hajtóművek is penetrálták az épületet. Ezek mérete tökéletesen egyezik egy 757 méretével.
  • Egy Tomahawk becsapódása effektíve nagyobb kárt okozna, mint egy 757-es, mivel a Tomahawk egy parlament méretű épületet képes lerombolni ideális találat esetén. Ráadásul az eredeti felvételeken is olyan alkatrészek láthatóak amik egy 757-es részei. A tűzoltók egyébként többen rosszul lettek a megtalált szétroncsolt holttestektől.
  • A roncsolás méretét csökkenti a tény, hogy a gép leért a földre a becsapódáskor, ezért az energia egy jelentős része a "fűnyírásra és szántásra" fordítódott.

Valójában a sérülések, roncsok, alkatrészek tökéletesen illeszkednek a repülőgép méreteihez.


17 – Oké, oké, de miért nem volt itt is akkora tűz?
Volt, csak a pentagon belső tűzoltó rendszere az akkori világszínvonal legjobbika volt, a WTC akkor 40 éves rendszere a nyomába sem érhetett ennek. Egyébként a fotókon látszik, hogy a szomszédos épületrészek is megégtek. Továbbá ez a gép a becsapódás pillanatában sokkal kevesebb üzemanyaggal rendelkezett.

18 –  Terrorista szemmel semmi értelme nem volt a Fehér Ház és a Capitolium vagy a Szabadságszobor helyett három félig kihasználatlan épületnek vezetni a gépeket.
Vitathatatlan tény. Ez azonban előnyös ha belülről szervezett vagy legalábbis "engedett" cselekmény volt. Ezzel át is térhetünk a következő fejezethez:




_________________________________________________
III. Bushizmus: Kinek mi állt az érdekében? A valódi Összeesküvés!

Bush bűnösségére gyakorlatilag legalább annyi bizonyíték van, mint az Al-Qaeda bűnösségére.

19  Bush szervezte az egészet, vagy legalábbis engedték megtörténni!
Bár sokan élből elvetik az eshetőséget valójában nem lenne az első eset az USA történetében, elég a 2. Tonkini incidensre gondolni. Ezt a verziót sok minden támasztja alá, röviden:
  • Még le sem ülepedett a por a CIA igazgatója már tudta kik voltak név szerint az elkövetők, mert hónapok óta tudták, hogy ezt tervezik, mégsem tettek az égvilágon semmilyen ellenlépést. (később bővebben!)
  • Mint említettük terrorista szemmel semmi értelme nem volt a Fehér Ház és a Capitolium, vagy a Szabadságszobor helyett két félig kihasználatlan épületnek vezetni a gépeket. Ez azonban előnyös ha belülről szervezett vagy legalábbis "engedett" cselekmény volt.
  • Többek között (!) Kenneth Williams ügynök hónapokkal az eset előtt már jelentette a teljes tervet, a pilóta-oktató tanfolyamokkal, nevekkel. Ennek hatására az akkori igazságügyi miniszter John Ashcroft nem lett SEMMIT.
  • Illetve egy dolgot tett: a támadásokat megelőző időszakban az FBI, CIA és a kormány prominensei nem utaztak már civil gépeken mert pontosan tudták mi készül. Ez nem feltételezés, hanem vasbeton keménységű tény.
  • Ugyanakkor a konkrét leszervezést (hogy a CIA szervezte be az elkövetőket) SEMMI SEM BIZONYÍTJA.
Le sem tagadható az összefüggés az Ópiumtermelés és Afganisztán megszállása között... 

20  Az CIA tudta kik az adott cselekményben résztvevő terroristák és mégis engedték nekik!
Jogos, ki veszi komolyan, hogy a terroristák útlevéllel járnak gépet rabolni, az bezzeg nem ég el a lángoló gépben, majd meg is találják egyből (másnap) a hatóságok. Ebben szinte biztos, hogy hazudozott az amerikai kormány, pontosan tudták már hónapokkal előre hogy ki készül hasonlótettre, ezért tudták a nevüket, nem holmi útlevélből. Erről egyébként szivárogtak ki adatok, jó egy éve már megfigyelés alatt állt több részvevő mégsem tettek ellenük semmilyen lépést, idővel még a megfigyelésen is lazítottak.

21    Az Al-Kaeda (illetve Oszama) tervelte ki és hajtotta végre az akciót és soem buktak le!
Ez a hivatalos verzió amit dogmaként kezelnek és valljuk be ezer sebből vérzik. Miért is? 
- Már aznap pedzegették ezt, pedig (elvileg) még meg se találhatták a fellelt papírokat.
- A megtalált útlevelek és papírok megléte legalábbis neccesen hihető.
- A merénylők egy részének (még a hivatalos verziót szerint nézve is) semmi köze nem volt a szervezethez.
- Lebuktak, többször, több ponton kerültek a CIA és FBI nyomozati körébe és egymás után többször hagyták

22 – Az „előre tudták és hagyták megtörténni” scenáriót erősíti több angol, pakisztáni és amerikai nyilatkozat és felvétel is alátámasztja.
Tény. Nekem a kedvencem a felvétel amin az épp a Floridában lebzselő Bush elnök szeme sem rebben, amikor a fülébe súgják a hírt. Ezután a veszélyes légtérben fedezet nélkül repül az Air Force One, valahogy ennyi merénylet után is tökéletesen biztonságban tudta magát. az akkori brit miniszterelnök akkori bizalmija és több hírszolgálat nyilatkozata, sőt a pakisztáni Hamid Gul is ezt támasztja alá.
Vélhetőleg (figyelembe véve a megjelent dokumentumokat) a Bush kormányzat tudta mi készül és szándékosan hagyták megtörténni politikai céljaik elősegítésére. Azonban ők SOKKAL KISEBB hatású eseményt feltételeztek, A Bush kormányzatot az eset mértéke valóban sokként érte.



23 – A tálibok szerepe 911-ben alátámasztja-e az Afganisztán elleni háborút?
  • Afganisztán instabil terület volt az 1979-től tíz évig tartó, népirtásokkal tarkított Orosz hódítóháború után. A világ összes komolyabb terrorista, fegyver-, kábítószer- és/vagy embercsempész hálózata bázisának használta az akkor Tálib vezetésű országot. Ezt ki kellett-e pucolni? A válasz erre IGEN. A módszer más kérdés.
  • A Tálibok szervezték 911-et? NEM. Gyakorlatilag szaudi személyek állnak a támadás mögött, akár az értelmi szerzőket, akár a kivitelezést előkészítőket vizsgáljuk. Csak a "gyalogok" között nem voltak ők jelen.
  • Ideális volt a Bush ellen felgyülemlett, valamint a már meglévő belső feszültségek levezetésére és a bosszú utáni vágy kiélésére egy alapvetően védtelen ország szétbarmolása. Azzal persze nem számoltak, hogy ugyan abba a csapdába sodorják magukat, mint a szovjetek 1979-89 között.
  • Az USA az afganisztáni helyzet rendezését akarta elérni? Esetleg ez is résszempont volt, de a nyilvánosságra került adatok alapján a valóság sokkal inkább hasonlít az első Ópiumháborúra, amely  történelem első igazi kapitalista rablóháborúja volt. Ráadásul ekkor még az orosz állam is támogatta ezt, mert az ex-szovjet érdekszféra (Kazahsztántól Csecsenföldig) is destabilizálólag hatott!
  • A háború valóján NEM rablóhadjárat és nem olaj/ásványanyag szerzés volt, teljes félreértelmezés. Sokkal inkább a már feleslegessé vált hidegháborús "maradék" fegyverek "megsemmisítésének" sajátos módja Cél volt továbbá új fegyverzet fejlesztése és az újonnan bevezetettek tesztelése. Akkor egyébként úgy tűnhetett, hogy egy gyors háború erre olcsóbb, mint a leszerelés és hagyományos tesztelés. Mint kiderült nem lett sem olcsó, sem gyors.


24 – Hussein szerepe 911-ben alátámasztja-e az Irak elleni háborút?
  • Az iraki háborút már 911 előtt megtervezték. 
  • Dick Cheney szellőztette meg az iraki szálat a 911 ügyben. A szellőztetést úgy kell érteni, hogy pár műsorban megemlítette suttogó propaganda szinten (erről hosszan írt például a Foreign Policy), hogy ez tudatos uszítás volt. Eleinte még emlegettek homályos bizonyítékokat, ez azonban egy felvételt jelentett csak amin mindössze szóba került Irak.
  • 2002-re már nem emlegették ezeket a "bizonyítékokat", szó szerint pletyka szinten terjesztették, hogy az Al-Qaeda és Hussein között van valami kapcsolat. Gyakorlatilag addig csacsogtak az iraki szálról, minden alap nélkül, hogy az belemászott az emberek agyába. De ennek pont úgy nem volt alapja, mint egy átlagos falusi pletyinek a vénasszonyok között.
  • A valóságban Hussein nem támogatott terroristákat, azt a háború alantos változatának tartotta, még Izrael elleni terrorista akciókra is nemet mondott. Ezt nyíltan két független riport (CRRC és ISA) is bebizonyította. 
  • Mivel az addigi propaganda elégtelen volt jött a szintén hamisított vegyifegyver szál, valamint a szintén kamu angol hírszerzési adatok. Gyakorlatilag az összes az iraki hadjáratot alátámasztó "bizonyíték" kamu volt: hamisítvány, félrebeszélés, vagy egyszerűen a suttogó propaganda által felnagyított apróság.
Az egyik hamis bizonyíték bemutatása...

25 – Mi volt az Iraki Invázió célja? Mikor találták ki?

  • Teljes tévképzet, hogy 911-et "háborús ürügyként" Irak és Afganisztán lerohanása érdekében találták ki. Afganisztán láthatóan ad-hoc döntés volt, lecsaptak a 911 utáni bosszúéhes hangulatból fakadó lehetőségre
  • Irak hónapokkal később jött a képbe, pedig már jó ideje szúrta az USA vezetés szemét Hussein. Többször próbálták már kiprovokálni egy új háborút. A végső "bűn" ami miatt bekövetkezett a 2003-as invázió az az volt, hogy Hussein az olajat Euróban kezdte árulni,. ezzel olyan "szentséget" (petrodollár) szegett meg, amelyet még az orosz vezetés sem mert megtenni.
  • Tehát olaj? Valójában ebben a kérdésben az olaj másodrangú, a pénzügyi kérdés volt a döntő az USA számára. Egyébként azt szeretik ma elfelejteni, hogy az OROSZ VEZETÉS TÁMOGATTA AZ IRAKI ÉS AFGANISZTÁNI HÁBORÚT. Az iraki háború egyik nagy nyertese pont a Gasprom volt, ami számos észak-iraki olajmezőre tudta rátenni a mancsait, karöltve a Texaco-val.
  • Az iraki háborúnak további komoly hosszútávú stratégiai okai voltak: Akkor már látszódott (az európai politológusok és geopolitikai elemzők jelentős része mondjuk még ma sem látja át...), hogy az arab világban erős szakadás van. A Szaudi dominanciájú szunnita ág és az Irán központú síita ág közötti vallásháborúban az USA egyértelműen ki akarta pucolni a "harmadik" oldalt a Ba'ath-istákat. Ez közvetett (akkor előre nem látható) módon vezetett az ISIS kialakulásához. Azonban sok szakértő szerint az USA vezetés akkor egyszerűen nem tudott eleget a muszlim világról ezért ez a szempont fel sem merült.

_________________________________________________
Összegzés
(nem bizonyított, de valószínűnek tűnő verzió, mernék rá fogadni).

  • A 9/11-et valóban az Al-Qaeda hajtotta végre, valóban repülőkkel.
  • Ezt a biztosítási csalások és a "szétlopott" kivitelezés megkönnyítette.
  • A CIA és FBI tudott a tervezett merényletről, de azt alaposan alulbecsülték és ezért hagyták megtörténni.
  • Az Iraki és Afganisztáni háborúknak gyakorlatilag semmi köze nem volt 9/11-hez azok politikai és hadászati megfontolások miatt történtek, valamint az iraki olajat elosztották a világhatalmak (Oroszország is!).
  • Mindkét háború az új hadászati eljárások kipróbálását célozták, azonban ugyan abba a megrekedt állapotba süllyedt, mint a Szovjet-Afgán háború.
  • A jelenség a neonkonzervativizmus csődjét jelenti történelmi léptékben.

Mottó:
A KONTEÓ BLOGOK LEGVÉGSŐ HAZUGSÁGA, HOGY MINDENKI MAGA DÖNTI EL, HOGY MI AZ IGAZ. A TÉNYEK NEM HIT KÉRDÉSEI. VALAMI VAGY IGAZ, VAGY NEM, PONT. OLYAN NINCS HOGY AMIBEN TÖBBEN HISZNEK AZ A JÓ VÁLASZ!

_________________Források (kivonat):

http://www.popularmechanics.com/military/a6384/debunking-911-myths-world-trade-center/
http://www.debunking911.com/
http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2006/02/09/AR2006020902418.html
http://www.downingstreetmemo.com/
http://911truth.org/
http://www.express.co.uk/news/weird/709000/Was-9-11-an-inside-job-Call-for-TRUTH-over-Building-7-collapse-on-eve-of-15th-anniversary
https://www.theguardian.com/tv-and-radio/2016/sep/14/911-truth-lies-and-conspiracies-review-the-victims-deserve-better-than-this
https://wikileaks.org/afg/
https://www.theguardian.com/world/2004/jul/28/iraq.usa
http://study.com/academy/lesson/the-war-in-afghanistan-causes-timeline-controversy.html
http://www.whatreallyhappened.com/WRHARTICLES/fivelies.html
http://www.ae911truth.org/
http://www.sharpprintinginc.com/911/
http://www.truthinmedia.org/2013/AfghanWar.html
http://www.truthinmedia.org/Bulletins2000/tim2000-8-6.html
https://www.ft.com/content/1353c1d8-4298-11e6-b22f-79eb4891c97d
https://www.theguardian.com/commentisfree/2015/may/25/iraq-invasion-america-war-jeb-bush-us-election
Breaking The Silence: Truth And Lies In The War On Terror (2003)

2 megjegyzés:

  1. Ha ezt a Bush kormányzat tervezte volna ki ,akkor a demokraták azonnal megbuktatták volna Busht .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mint írtam is, nem Bush-ék tervelték ki, csak hagyták megtörténni. Ebben volt politikai szándék, meg rengeteg szánalmas hírszerzési hiba is. Véleményem szerint egyébként az Obama-időszakban a hírszerzést némileg gatyáb rázták.

      Törlés